Vadász pénztárca

GreenDeed márkás vadász pénztárca

Természetes megjelenésű, natúr kikészítésű bőr  alapanyagból készült, amely megfelelő a mintás férfi vadász pénztárca családunk kifejlesztéséhez, melyet díszdobozban kínálunk.

Nagyon fontos kritérium volt, hogy a bőr felülete hogyan viseli a magas hőt és a nagy nyomást, mivel a vadászok számára mindenképpen szerettük volna egy tartós pénztárcát készíteni.
Egyes modellek fedelébe a vadászok számára értékes zsákmányállatok grafikai nyomatát helyeztük el.

Miután elkészítettük az első benyomó szerszámot, meglepetésünkre a bőr nagyon jól viselkedett, kitűnő minőségben kaptuk vissza a megtervezett grafikai nyomat képét, a benyomott logó megfelelően kontúros lett és a hő hatására szépen kirajzolódott a grafikai minta.
A grafikai minták tervezése ennek ellenére rendkívül időigényes volt, mivel az először megtervezett grafikai minta alapján elkészített benyomó szerszám által kapott benyomás nem ugyanazt a nyomatot adta vissza, mint amit megterveztünk. Ezért a tervet többször át kellett dolgozni és ezek után sajnos mindig új szerszámot kellett készíttetni. Ezt a procedúrát mindegyik állatmotívum elkészítésekor el kellett végezni, hogy a legutolsó benyomó szerszámokkal készített állatnyomatos képek minden esetben tökéletesek legyenek.

Kiknek terveztük a vadász pénztárcákat

Mivel a vadászat elsősorban a férfiak sportja, nekik terveztünk pénztárcákat. Négy fajta férfi modellt terveztünk a lehető legpraktikusabb belső kialakítással, belül két papírpénztartó rekesszel, számos irattartó és kártyatartó hellyel, aprópénztartóval, valamint külső átkapcsoló füllel, és anélkül. A natur dizájnon kívűlt további modellek is készültek, amibe öt fajta állatmotívum logóját nyomtuk bele a fedél bőrébe: szarvas, vaddisznó, vadkacsa, fácán és vadászkutya. Ezek közül a legtöbbet a szarvas és a vaddisznó benyomattal adtuk el ezidáig, de nagyon jól fogyott a másik három állatmotívummal megnyomott pénztárca is.

Vadász pénztárca RFID védelemmel

A vadász pénztárcákból gyártottunk RFID védelemmel ellátott modelleket is. Az RFID-vel ellátott (PayPass technologiájú) bankkártya érintéssel való fizetését, és személyes adatok lopását akadályozza meg mindaddíg amíg a kártya a pénztárcában van.

A pénztárca modellek mellett irattartó is készült hasonló natúr barna külsővel.

Gyártottunk még egy valódi bőr irattartó férfi pénztárca modellt is, amelynek a belső elrendezése nagyon praktikus, kimondottan a vadászok számára szükséges, és kötelező iratok tárolására szolgál, úgymint vadászigazolvány, fegyvertartási engedély, vadászjegy és puska műszaki engedély. Ebbe az álló irattartó pénztárcába a vadászathoz szükséges iratokon kívül még behelyezhető az autónk forgalmi engedélye, a személyi igazolvány, lakcímkártya és egyéb fontos irataink, kártyáink. Az irattartó levéltárca ezen kívül papírpénz tárolására is szolgál. A termék fedelébe szarvas vagy vaddisznó grafika van belenyomva.
Az irattartó pénztárca is megvásárolható RFID védelemmel, és anélkül is.

Ajándéknak is kiváló a díszdobozban forgalmazott egyedi vadász mintás pénztárca

A vadász pénztárcák és az irattartó levéltárca csomagolása a GreenDeed termékcsaládra jellemző natur megjelenésű, de mégis elegáns bézs színű díszdoboz. A pénztárca modellek belsejébe a GreenDeed logóval ellátott kártyatartó és irattartó minták kerültek. A termékeket a dobozban további a GreenDeed logóval ellátott takarópapír védi.

Webáruházunk további GreenDeed márkás férfi modelljeit az alábbi linken találja. Erre a márkacsaládra jellemző a tartósság, az egyedi megjelenés és a rendkívül praktikus belső. 
GreenDeed férfi pénztárca modellek

 

Termékek: 58 tétel
/ page
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Kedvezményes ár!
8 980 Ft
7 870 Ft
Részletek
Kosárba
db
Ajánlom ismerősnek

Küldés Kilépés
Termék nyomtatása
Nyomtatás Kilépés
Kérdés a termékkel kapcsolatban

Küldés Kilépés
A termék a kosárba került
X
Vásárlás folytatása Kosár megtekintése